Jump to content

Elkapták Robit, aki nem is Robi

2018. 06. 14. 19:00

A sör nem ital, az asszony nem ember, a medve nem játék. Az erdélyi közmondás utolsó részét komolyan vették a hazai szakemberek is, akik a Magyarországon járó medve nyomába eredtek.

Heves és Nógrád megyében hetekkel ezelőtt láttak egy medvét a települése közelében. A Bükki Nemzeti Park vezetősége fokozott óvatosságra hívta fel a környéken élőket. A párzás időszakában természetes, hogy a hímek keresik a nőstények társaságát és nagy területeket járnak be. Néhány nappal később már arról hallottunk, hogy feltehetően ugyanaz a hím már Abonyt is megközelítette. Sőt mi több az egyik helyi általános iskola kertébe is betévedt, majd onnan az erdő sűrűjébe vetette magát. A Tisza árterén közlekedve pedig arról értesülhettünk, hogy a mackó Szeged felé vette az irányt. Később elhagyta a folyó közelségét és biztonságát, majd az emberek társaságára vágyott ismét, és megközelített településeket, ezért szakemberek eredtek a nyomába, hogy megvédjék a mackót és az embereket is.

Kilőni semmiképp sem szerették volna a fiatal hímet, de azt sem szerették volna, ha emberek kerülnek veszélybe. A medve nyomában jártak, és amikor Sándorfalvát megközelítette, altatólövedékkel elaltatták. Nyugodt között szállították a fiatal állatot a Szegedi Vadasparkba, ahol enni és inni kapott. Úgy tervezik, hogy jeladóval ellátva engedik majd vissza a Bükki Nemzeti Parkba.

Van azonban egy kis módosulás a történetben, ugyanis végig fiatal hímnek titulálták az egész országon étkelő, a szabadság élő jelképévé váló állatot. Hívták Maci Lacinak és Robinak is, de kiderült, hogy a fiatal hím valójában egy fiatal nőstény. Új nevet kell találni neki.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: vadaszideny.co.hu | képek: thatsfarming.com, sustainablebrands.com (A képek illusztrációk)