Jump to content

Csökkenhet a vadhús áfája, készülünk a 2021-es vadászati világkiállításra - FeHoVa összefoglaló

2017. 02. 09. 13:54


A Földművelésügyi Minisztérium (FM) kezdeményezi a hal- és vadhús áfájának 5 százalékra csökkentését annak érdekében, hogy az egészséges, jórészt bio élelmiszerek szélesebb fogyasztói réteghez juthassanak el - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a 24. Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) kiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban csütörtökön.

Az áfacsökkentés, amelynek javaslatát várhatóan a jövő évi költségvetés előkészítésekor nyújtják be, fehéríti az ágazatot és munkahelyeket teremt - hangsúlyozta.

Arról is beszélt, hogy a FeHoVa a magyar vadászok ünnepe, idén 10 százalékkal több, 310 kiállító van jelen 17 országból.

A rendezvényt - amely a régió legjelentősebb fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítása - tavaly 60 ezer látogatót vonzott a világ minden tájáról. A kiállítás díszvendége Szlovákia, a kiállítás résztvevőit köszöntötte Gabriel Csicsai, Szlovákia Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, és George Aman, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) elnöke.

Megkezdődtek az előkészületek a 2021-es vadászati világkiállításra

Jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a megnyitón.

Semjén Zsolt, aki az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnöke hozzátette: az esemény megrendezését nagyban segíti, hogy az utóbbi években megújították a magyar vadgazdálkodás feltételrendszerét. Ennek során ésszerűbbé tették a fegyvertörvényt, új vadászati törvényt fogadott el az Országgyűlés, a kamarai törvény átalakítása megteremtette az Országos Magyar Vadászkamara finanszírozását, továbbfejlesztették a vadászok társadalmi kapcsolatrendszerét.

Kiemelte, hogy a fegyvertörvényt nemcsak ésszerűsítették, hanem bürokráciamentessé tették, példaként említette a felesleges engedélyek kivezetését, és elmondta, hogy a szakmai szervezetekkel tovább mélyítették az együttműködést. Az új vadászati törvény pedig a vadászat feltételeit modernizálta, így az véleménye szerint Európa legjobbjának számít, amit az is mutat, hogy az Országgyűlés konszenzussal fogadta el. Az új szabályozásban az üzemterv készítést a korábbi 10-ről 20 évre növelték, ami jobban igazodik a vadgazdálkodási ciklusokhoz, és rendezték a vadkárok megtérítésének módját is.

Kifejtette, a kamarai törvény lehetővé teszi, hogy a vadászkamara forrásként megkapja a vadászjegyekből származó bevételt, sőt még a külföldiek vadászjegyeit is a kamara adhatja ki. Ez lehetővé teszi, hogy működjön a vadgazdálkodási alap is.

Javaslatot tett arra is, hogy a hatvani vadászati múzeum kerüljön a vadászkamara felügyelete alá, ezt az Országgyűlés elé is beterjesztik majd.

Jelezte: a 2021-es budapesti vadászati világkiállítás az első magyarországi vadászati világkiállítás fél évszázados jubileumával esik majd egybe. Az esemény megrendezésének előkészületeit megkezdték, a világkiállítást három helyszínen, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, a hatvani vadászati múzeumban, és a megújult Budapesti Állatkertben tartják majd. A rendezvény előkészítésének folyamatáról az évenkénti FeHoVa kiállításokon tájékoztatják a közvéleményt.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta: a kiállítást idén február 9 és 12. között rendezik, a négynapos rendezvény kínálatában fegyverbemutatók, vadászíjász-, solymász-, és kisállatbemutatók lesznek, a 22 állami erdészet bemutatja vadász- és kirándulóterületeit, megrendezik a FeHoVa Kupa Nemzetközi Szarvasbőgő Bajnokságot is.

Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke arról tájékoztatott, hogy a szervezet Magyarország legnagyobb tagsággal rendelkező civil szervezete lett, mintegy 70 ezer taggal 400 ezerre bővült a létszáma. A FeHoVa - amely a régió legjelentősebb fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítása - tavaly 60 ezer látogatót vonzott a világ minden tájáról, idén sem számítanak kevesebb vendégre. A kiállítás díszvendége Szlovákia, a rendezvényen látható Híres felfedezők jeles trófeái című kiállítás, 26 magyar világutazó legszebb trófeáinak tárlata, vagy a gróf Széchenyi Zsigmond halálának 50. évfordulójáról szóló megemlékezés, illetve I. Ferenc Józsefről mint vadászról szóló emlékkiállítás is.

(Forrás: mti.hu; vadaszideny.hu; kép: google)