Jump to content

FeHoVa 2017

2017. 01. 17. 14:32


Minden hobby és profi vadászt, horgászt, természetkedvelőt, szakembert, érdeklődőt szeretettel várnak a Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításon 2017. február 9-12. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

Fotó: Túróczi Anett

A 2016-os FeHoVa kiállítószámának, területének és látogatószámának növekedése miatt is minden idők egyik legnagyobb és legsikeresebb kiállításának mondható. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont „A” (fegyver, vadászat) és „C” pavilonjában 12 ország 270 kiállítója vonultatta fel a rendezvény teljes tematikáját lefedő termékeit, szolgáltatásait. A térség legjelentősebb vadászati találkozójaként jegyzett, és egyben a legnagyobb hazai horgászbemutató szerepét is betöltő eseményre több, mint 60 ezer látogató érkezett a világ minden tájáról. Az idén is ugyanekkora érdeklődést remélnek a szervezők. Lesz néhány újdonság, amely eddig még nem volt a kiállítás fennállása óta.

2017-re tervezett újdonságok

Trófeakiállítások:

  • „Jégvilág” - Magyar vadászok sarkvidéki trófeái, élethű diorámával
  • „Híres felfedezők jeles trófeái” – 26 magyar felfedező és világutazó legszebb vagy legkülönlegesebb trófeáinak tárlata fotókkal és életrajzokkal kiegészítve
  • „Az őz világa” trófea bemutató – szakmai bemutató az őzek biológiai és vadgazdasági jellemzőiről
  • Rendellenes gímtrófeák

Díszvendég: Szlovákia. Északi szomszédunk bemutatja vadász- és kiránduló területeit, díjnyertes trófeáit, büszkeségeit, vendégcsalogató ajánlatait

Indul a jubileumi FeHoVa horgászverseny – nagyszabású, egy egész évet átfogó verseny, a teljes horgásztársadalom számára, ingyenes nevezési lehetőséggel, értékes díjakkal

A tavalyinál még nagyobb, külön pavilon horgász kiállítók számára (horgász tematika dupla területen)

A 2017-es rendezvényről bővebb érdekében látogassa meg a FeHoVa honlapját.

(Forrás: vadaszideny.hu; fehova.hu; kép: google)