Jump to content

Lesz második kör?

2020. 07. 23. 19:00

A koronavírus-járvány beleszólt az életünk menetébe, sőt, munkahelyeket tett tönkre és minden szférában megéreztette hatását.

A vadászat sem maradt ki abból, hogy a negatívumokat megtapasztalja. A koronavírus elleni óvintézkedések visszaszorították a vadászati turizmus bevételeit. A gond azért jelentős, megt a legtöbb vadásztársaság fő bevételi forrása éppen ebből adódik. A külföldről érkező vadászok az idén teljesen elmaradtak, hiszen nemcsak nálunk, de a világban is korlátozásokat vezettek be, így az idén kiállított külföldi vadászati engedélyekből csak alig néhány darabot adtak ki.

Azok a vadásztársaságok, amelyek egyesületi formában működnek, jellemzően semmilyen anyagi tartalékkal nem rendelkeznek, azonban a kiadások ugyanúgy megmaradnak (járművek, lesek karbantartása). A bevételi forrás egyike a tagdíjból származhat, de ez nem olyan jelentős, hogy minden kiadást fedezzen.

A tavaszi szezon lement úgy, hogy lényegében minden elmaradt, de még az őszben lehet bízni. Az őszi szarvasbőgés, majd a vaddisznóhajtás még adhat némi reményt a vadásztársaságoknak, feltéve, hogy a Covid-19 második köre nem következik be. Azokon a területek, ahol az őzbakszezon jelenti a legnagyobb bevételt, ott sokkal nagyobb az anyagi kiesés.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: vadaszideny.co.hu | képek: pixabay.com (A képek illusztrációk)