Jump to content

A kerítés megállítja a sertéspestist?

2018. 04. 03. 19:00

Afrikai sertéspestis, azaz ASP riogat a határon túli, de hazánkhoz közeli országokban. Védelmi eszközöket vetnek be a fertőzött vaddisznók bejutása ellen.

Már a magyar-román határ közelében is feltűnt az ASP gyanúja, majd annak jelenlétét laboratóriumi körülmények között is megerősítették. Védőkörzetet rendeltek el és a korlátozás alá vont területen megvizsgálják a sertéseket. A kritikus területen belül megtiltották a sertések szállítását.

Lengyelország keleti határát kerítéssel kívánja megvédeni a kormány. A kerítés még csak terv szintjén fogalmazódott meg, de ha megvalósítják, akkor az lenne a világ leghosszabb kerítése. Ezzel kívánnák megelőzni, hogy az országba afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznók lépjenek be. A tervezett kerítés hossza 1235 km-en keresztül védené Lengyelországot.

A kerítésépítést fontolgatja Dánia is. A német határ mentén 70 km hosszú kerítésben gondolkodnak, és az ötlet felmerült az ukrán-magyar határon is.

Az emberre veszélytelen afrikai sertéspestis a fertőzött vaddisznókra és házi sertésekre nézve veszélyes, legtöbbször elhullással járó fertőzés.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: vadaszideny.co.hu | iegpolicy.agribusinessintelligence.informa.com, enca.com/képek)