Jump to content

Szombaton vadásznap, vasárnap horgásznap a XXI. Pápai Agrárexpón

2017. 03. 07. 13:09


Szakmai programok, vadászati és horgászati tematikus napok várják a XXI. Pápai Agrárexpóra érkezőket május 19-21. között.

Nagyüzem lesz az idei nyár közepe a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál: a június 1-2-i I. NAK Szántóföldi Napok előtt május 19-21. között a XXI. Pápai Agrárexpót rendezi meg a köztestület. Utóbbi bár regionális esemény, a Nyugat-Dunántúl legjelentősebb mezőgazdasági szakkiállításának és vásárának számít, a NAK életében országos jelentőségű.

Győrffy Balázs, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elmondta, hogy 21 évvel ezelőtt az első rendezvényt is a kamara szervezte, majd több éven át Pápa városa volt a rendező, tavaly óta viszont ismét a kamara felel a programokért. 2016-ban tizenkétezren keresték fel a hagyományosan a pápai sportcsarnokban rendezett expót, ahol a szakmai közönség mellett a családokat is megszólítják. Az elmúlt évhez hasonlóan szombaton vadásznapot, vasárnap pedig horgászati tematikus napot tartanak.

Áldozó Tamás, Pápa polgármestere elmondta, hogy a helyi gazdaságban jelentős az agrárszektor súlya. A hazai húsiparban több mint száz éve meghatározó Pápai Hús mellett az erdőgazdálkodással, gabonaiparral és fűszeriparral foglalkozó cégek képviselik az ágazatot, munkát adnak a környékbelieknek, és az önkormányzat adóbevételeihez is hozzájárulnak.

A Veszprém Megyei Gazdakörök Szövetségének csütörtöki közgyűlésén felszólalt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, aki az európai agrárpolitika jövőjéről is beszélt. Jakab István szerint stratégiai fontosságú a jégeső-elhárítási rendszer kiépítése, amelyet valamennyi parlamenti párt támogat, és várhatóan a jövő év közepére megvalósul teljes országos lefedettséggel. A termelés biztonságát javítanák a vízgazdálkodási és öntözési fejlesztések is - tette hozzá.

Veszprém megyében több száz fős tagsággal, a megye teljes területét lefedve kilenc gazdakör működik. A múlt heti közgyűlésen pályázati lehetőségekről, az agrártámogatási rendszerről és a novemberi agrárkamarai választásokról is szó esett.

(Forrás: vadaszideny.hu; mti.hu; fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK; Ujvari Sándor/MTI)