Jump to content

Veszettségre figyelmeztet a Nébih

2017. 03. 05. 10:05

Veszettség vírusát mutatta ki egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében talált rendellenesen viselkedő rókában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

A Nébih közleménye szerint a Szerencs melletti Bekecsen talált rókán látható volt, hogy nem egészséges: imbolygó volt a mozgása, sérültnek tűnt a lába, hagyta magát néhány lépésre megközelíteni.

Az eset mintegy öt kilométerre történt attól a helytől, ahol tavaly februárban találták meg egy róka tetemét, amelyből a laboratóriumi vizsgálat szintén kimutatta a vírust.

Az érintett térségben kilencven napos ebzárlatot rendel el az illetékes állategészségügyi hatóság.

Mint írták, a veszettség vírusára a vadon élő és a házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák, amelyekből Magyarországon mintegy 70 ezer egyed él.

A veszettség vírusára a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák, melyből Magyarországon mintegy 70 ezer egyed él. Hazánkban a rókák veszettség elleni vakcinázását 1992 ősze óta szervezi rendszeresen, évente két alkalommal az állategészségügyi hatóság. Emellett a betegségtől való mentesség elérésében, illetve közegészségügyi szempontból is kiemelt szerepe van a kutyák évenkénti kötelező veszettség elleni védőoltásának is.

A veszettség vírusa a beteg állat harapásával, marásával terjed és mind emberben, mind állatban halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást okoz. Mivel a tünetek jelentkezése után a betegséget gyógykezelni nem lehet, egyedüli védekezési mód a megelőzés, azaz a vakcinázás.

Néhány fontos tanács:

  • A természetellenesen viselkedő (barátságos, vagy támadó magatartást mutató) vadon élő emlősállattal (róka, aranysakál, kóbor eb) ne érintkezzen!
  • Ha jármű által elgázolt vagy ismeretlen ok miatt elhullott róka tetemet talál, ne érintse meg!
  • Mindkét fenti esetben értesítse az állategészségügyi hatóságot!
  • Ha veszettségre gyanús állattal érintkezett, sürgősen keresse fel háziorvosát.
  • Ha házi kedvence a megszokottól eltérően viselkedik, vagy harapás nyomait véli felfedezni rajta, haladéktalanul értesítse állatorvosát!
  • Ne feledkezzen meg az ebek kötelező veszettség elleni oltásáról!
  • Mindenképpen javasolt a nem kizárólag lakásban tartott (kijáró) macskák megelőző veszettség oltása is.
(Forrás: mti; vadaszideny.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net, google)