Jump to content

A törvénymódosításnak köszönhetően ismét úri passzió lesz a vadászat

2017. 02. 20. 18:58

Tavaly január elsejével részlegesen hatályba lépett módosított vadászati törvény új elemeinek egy része kedvező a szektornak, más viszont akár  vadásztársaságok megszűnését is okozhatja. Hamarosan - 2017 március elsején - hatályba lép az utolsó negyedik jogszabályi csomag. Sokan abbahagyhatják a legális vadászatot, annyi lett a pluszteher.

A módosítás egyik legfontosabb elem, hogy a vadászati üzemtervi ciklus (mely azonos a vadászati jogi haszonbérleti időszakokkal) időtartama idén márciustól 10 évről 20 évre nő. Azt gondolhatjuk, hogy ez kedvez a vadászok számára, de azért buktatói is vannak – kevés olyan vadász van, aki 20 évre előre tudja tervezni vadgazdálkodást.

A 2016-ban megújult vadászati törvényben a jogalkotó megszigorította a haszonbérleti díj fizetésének módját. E szerint a haszonbérleti díj 90 százalékát a tárgyévet megelőző év decemberében ki kell már fizetni a vadásztársaságnak a földtulajdonosok felé, a fennmaradó 10 százalékot pedig a tárgyév novemberéig. Ez azt jelenti gyakorlatilag, hogy egy éves bérleti díjat meg kell előlegeznie a vadásztársaságnak. – Ez nem kis anyagi teher lesz, például 5000 hektáros vadászterületnél, 400 forinttal számolva kétmillió forintról beszélünk, amit készpénzben előre rendelkezésre kell bocsájtani – jelentette ki. – Amennyiben ezt a vadásztársaság nem teszi meg, a vadászati hatóság végső esetben törölheti is a vadászatra jogosultak listájából. A törlés pedig automatikusan a haszonbérleti szerződés megszűnését jelenti, tehát a területét is elveszti a társaság.

A vadászati törvény másik, igen jelentős változás 2018 november elsejétől lép hatályba: a tárgyévet megelőző évben vadkárra ténylegesen kifizetett összeget minden társaságnak szintén letétbe kell helyeznie és ezt semmi másra nem használhatja fel, csak vadkár kifizetésére. Tehát itt is egy évre meg kell előlegezni átlagosan 10 millió forintot. Ez újabb anyagi terhet jelent a vadászatra jogosultaknak, de az elmulasztása szintén törlést von maga után.

A törvénymódosítás a szakember véleménye szerint előre viszi a magyar vadászat ügyét és a mai viszonyokhoz jobban igazodó jogszabályi háttérrel leheet végezni a vadászati tevékenységet, azonban még inkább előtérbe kerül, hogy a vadászat bizony, nem olcsó hobbi, és hogy a bevételekből a vadgazdálkodás költségeit eddig sem lehetett, eztán pedig még inkább nem lehet finanszírozni. Ez azt jelenti, hogy kívülről kell pótolni a hiányzó összegeket, ergo, aki vadászni akar, annak még mélyebben kell a zsebébe nyúlnia.

Kiefer Károly, a Nagykanizsai Hubertus Vadásztársaság elnöke szerint a vadászat ismét úri passzió lesz, azok pedig, akik szeretnek vadászni, de pénzügyi okok miatt kiszorulnak a vadásztársaságokból, várhatóan az orvvadászok táborát erősítik majd.

(Forrás: vadaszideny.hu; agrotrend.hu; kép: pixabay.com)