Megszoktuk, hogy ha kér valamit a gyerek, ráadásul egy kisállatot, melyet tartani sem bonyolult, akkor egy idő után a szülők beadják a derekukat.

Mit kell tudni a nyúltartásról?

Húsvét előtt nagyon sok szülő rohamozza meg az állatkereskedéseket, a tenyésztőket, még a zugárusokat is, akik jókor akarnak pénzt keresni a könnyen szaporítható állatokkal. Sőt, ha a gyereknek extra kívánsága van, még nagyobb összeget gombolhatnak le egy lógó fülű vagy kosorrú törpenyusziért. Az is felmerül, hogy az állat nem érzi jól magát egyedül, ezért legyen rögtön két tapsifüles. Kicsik, elférnek egy ketrecben. Apropó, ketrec: mindenkinek, aki felelős állattartásra törekszik, előzetesen tájékozódnia kellene arról, mekkora ketrec való a nyúlnak, egyáltalán, mekkorára nő, milyen gyakran kell kiengedni mozogni, milyen itató, etető való neki, hogyan kell almozni, milyen betegségektől kell megvédeni, mikor és hogyan kell a karmát vágni, fogát koptatni és még sorolhatnánk.

Kinek a felelőssége?

Egy gyerektől nehéz elvárni, hogy ne vágyjon egy pihepuha, szaglászó kisnyúlra. A szülőknek kell átgondolniuk, hogy képesek-e ellátni egy vagy több nyulat, és ha szaporodnak, azzal mit kezdenek. A nyúl ugyanis nem három napig, hanem 6–8 évig él, de egyes fajták még tovább. S ahogy az lenni szokott, még ha a gyerek meg is ígéri, hogy gondozza az állatot, az esetek többségében húsvét után már egyre kevésbé lesz érdekes, és egyre nagyobb nyűg a rendben tartása. Kezdődik a szünet után az iskola, óvoda, jönnek a szürke hétköznapok, amikor senkinek sem lesz ideje lemenni nyúltápért, nagyobb ketrecért, nem lesz pénz állatorvosra, vagy idő arra, hogy a nyuszival foglalkozzanak – ettől viszont az emberhez szokott állat depressziós lesz, a nem megfelelő tartástól pedig beteg.

Mi legyen a nyúllal, ha megunták?

Sajnos több családban is úgy vélik, a nyúl a természetben is kiválóan elboldogul, ha megunták, csak kiengedik a kertbe, és majd feltalálja magát. Csakhogy a legtöbb vásárolt nyúl életében nem járt a szabadban, ketreces tartásban született. Megszokták, hogy ott az itató, az etető, a vacok, ahová elbújhatnak. S bár természetüknél fogva találékony és óvatos állatok, semmi sem garantálja, hogy túlélik a szabadban, sőt. Ha találnak is táplálékot, megbetegedhetnek tőle, vagy kárt okoznak a veteményesekben, és mivel nem tudnak ügyesen elbújni, könnyű prédái lesznek a ragadozóknak. A túltenyésztett, törpe vagy hosszú szőrű fajták még nehezebben boldogulnak a odakint, hiszen házi kedvencnek szánták, és nem vadon élő állatnak.

Gondolkodjunk előre!

Csak az vásároljon nyulat az ünnepekre, aki fel is van készülve a következő években az állatról való gondoskodásra. A meggondolatlan vásárlásnak súlyos ára van. Bár a fővárosi állatkertben és több menhelyen is korábban húsvét után befogadták a „feleslegessé vált” nyuszikat, de ez sem megoldás, mert túl sokan élnek vissza a lehetőséggel. Megoldás lehet azonban, ha a nyúlért ácsingózó gyereket a szülők, nagyszülők elviszik egy – vagy több – nyuszisimogatóba. Ezek az ünnep körül százával nyílnak a városokban, és órákon át lehet dédelgetni, etetni, simogatni a nyuszikat. Ha nagyon megtetszettek, adományokkal hozzá lehet járulni a táplálásukhoz, és rendszeresen meg is látogathatják a tapsifüleseket.