Jump to content

Kijár a végtisztesség

2020. 01. 30. 19:00

A vadászat egész folyamata egy szertartás, amelynek célja a vad elejtése. Ennek módja sem mindegy ám.

Az elejtett vad minden vadász vágya, amelyet sok esetben szeretnek is megörökíteni. Vad és vadász egy fotón szerepelve dokumentálja az eredményt. Egy-egy ilyen fotón nem ritka, hogy a vad köré gallyakat, ágakat raknak. Ez a vadak végtisztessége. A már élettelen, elejtett vad számára is kijár a végtisztesség, amelyet általában a helyszínen el szoktak készíteni, ha van rá lehetőség. Eszerint a kilőtt állatot szigorúan a jobb oldalára fektetik. A hagyomány szerint azért nem a bal oldalára, mert úgy az állat lelke a pokolra jut. A vad szájába olyan növényt helyeznek, amelyet az állat életében szívesen fogyasztott. A lőtt sebbe leveles ágat helyeznek, a testét pedig ágakkal körbeterítik.

A vadászhagyományhoz hozzátartozik, hogy az eredményes kilövés után a vérben megmártott kisebb gallyat a vadász a kalapjára tűz, ha nem egyedül volt, akkor ugyanezt a kísérő teszi meg.

A vadászatot hagyományok határozzák meg, amelyet még az Osztrák-Magyar Monarchia idején vettünk át, és tarjuk ma is. A vadászoknak illik betartani a vadászetikát, amelybe az állat kilövésének módja is beletartozik. Azaz minél rövidebb haláltusát, szenvedést okozni a kilőtt állatnak. Ez azt jelenti, hogy a ravaszt csak akkor húzza meg a vadász, ha a mellkast tudja célkeresztbe venni. Máskülönben elengedi a vadat, mert csak szenvedést okozna az állatnak. A megsebzett vadat lehet, meg sem találná, amely egyáltalán nem etikus vadászati mód.

A vad végtiszteségének megadásához hozzátartozik a máglyagyújtás, és a megfelelő állathoz tartozó dallam fújása a vadászkürtön.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: vadaszideny.co.hu | képek: pixabay.com)