Jump to content

Vakcináztak egyes megyékben

2019. 10. 17. 19:00

Veszett, mint a róka. De hogy ezt megelőzhessék, újból vakcinázás volt októberben.

Már lezajlott a hazai, érintett megyékben a rókák veszettség elleni vakcinázása. Az október elejétől (október 5-e) kezdődő programra minden évben szükség van amiatt, hogy a vadon élő más állatfajokat is elkerüljön a veszettség. Másfelől pedig ezáltal biztonságban lehetnek a háziállataink is. Kutyáink esetében alapjában véve szükséges az évenkénti veszettség elleni oltás beadatása, de macskák számára is erősen ajánlott.

A veszettség fő forrásai lehetnek a rókák. A vörös róka becsült hazai száma hetvenötezer példány. A program keretén belül kihelyezett vakcinát tartalmazó csalétek legtöbbje sikeresen eljutott a rókákhoz, és ezt az is mutatja, hogy a veszettség ember esetében már jó ideje nem merült fel.

A vakcinákat repülőgép segítségével terítették szét Magyarország keleti és déli megyéiben. A vakcinázás során természetesen az ember által sűrűn lakott területeket nem érintették.

Ebben az időszakban legeltetési és ebzárlat volt érvényben, hogy a vörös rókák vakcinázása a lehető leghatékonyabb legyen.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: vadaszideny.co.hu | képek: pixabay.com)