Jump to content

Megjelent a Vadgazdálkodási Alap első pályázati kiírása

2017. 10. 12. 18:17

Több évnyi, alapos előkészítő munka után felkerült a Vadgazdálkodási Alap első pályázati kiírása a Kamara honlapjára.

2017. október 06—án ismertették Nyíregyházán a pályázati kiírást a megye vadászatra jogosultjaival. Beszámoló a találkozóról:

A találkozót dr. Tamás Péter állatorvos előadása nyitotta. Szabolcs megye közvetlenül határos Romániával és Ukrajnával ezért kiemelt feladatai és felelőssége van az afrikai sertéspestis elleni harcban. Az előadásban elhangzottak a teljes megyére érvényes vizsgálati kötelezettségek, illetve részletesen ismertetésre kerültek a határ mentén lévő vadászatra jogosultak külön feladatai is. Az állatorvosi előadás után került sor a vadgazdálkodási alap ismertetésére, az előadó szerette volna felhívni a figyelmet a lehetőségre, illetve a pályázható célterületek bemutatásával a társaságok gondolatait a pályázat felé terelni.

A megyei kamara mindent megtesz azért, hogy a lehető legtöbb, színvonalas pályázat kerüljön beadásra Szabolcs megyében. Ezért a november 30-ai végső beadási határidőig külön munkatárs foglalkozik pályázat elkészítése során felmerülő technikai és elvi kérdések megválaszolásával.

(Forrás: omvk.hu; vadaszideny.hu; fotó: FreeDigitalPhotos.net)