Jump to content

Több kicsi és kevesebb nagyvad a cél

2017. 09. 26. 21:05

Az Országos Magyar Vadászkamara a Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy javítani kell a kisvadak életkörülményeit, miközben csökkenteni kéne a nagyvadak állományát.

"Több vadgazdálkodási problémát is orvosolni kíván az OMVK, például gondot okoz, hogy az apróvadállomány jelentősen csökkent." - nyilatkozta Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke. Ezen a helyzeten szeretnének javítani pályázati források segítségével úgy, hogy javítják a kisebb vadak, mint nyulak, vagy fácánok életkörülményeit, valamint elősegítik a zöldítés és az környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatok fejlődését.

Ennek másik kulcsa lehet az olyan nagy vadak, mint a vaddisznó vadászatának priorizálása. A vaddisznók olyan mezőgazdasági területeket is birtokba vesznek, ahol apróvadak élnek, így azok kiszorulnak az adott élőhelyről. Az OMVK elnöke hangsúlyozta: ez ellen mindenképpen tenni akarnak. Vaddisznóra egyébként egész évben lehet vadászni, gímszarvasbikára szeptember elsejétől. Jámbor László megjegyezte: "A gímszarvas-állomány minősége romlott, ezért került bele a vadászati törvénybe, hogy a hibás, azaz az idő előtti kilövést szankcionálják."

(Forrás: vadaszideny.hu; Magyar Hírlap; kép: pixabay.com)