Jump to content

Újabb egyeztetés a vadgazdálkodási alapról

2017. 09. 07. 16:01


Egy hete tartottak egyeztetést az Országos Magyar Vadászkamara Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának illetékes tagjai. A végleges tervezet heteken belül elkészül, és az OMVK Elnöksége szeptember második felében elfogadhatja az alap működésének részletes szabályait.

Az egyeztetésen szakértőként részt vett Szakáné Dr. Burányi Mária, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Jogi és igazgatási osztályának vezetője is.

A vadgazdálkodási alapba évente mintegy 650 millió forint kerülhet, a felhasználásról pályázati úton születhet döntés. Pályázatot kizárólag vadászatra jogosultak és azokból szerveződött konzorciumok nyújthatnak be. A célokat minden évben az országos elnökség határozhatja meg, a pályázati anyagokat a megyei Területi Szervezetekhez kell ezentúl benyújtani, végleges döntést az országos elnökség hoz.

A teljesítést a megyei vadászkamarák felügyelőbizottságai a vadgazdálkodási bizottságok bevonásával ellenőrzik, és amennyiben hiányosságra derül fény, visszafizetési kötelezettség terheli a pályázót.

A első pályázatokat a tervek szerint 2017. november 30-áig lehet majd benyújtani, és 2018. március 31-én várhatóan eszközölhetők lesznek a kifizetések is.

(Forrás: vadaszideny.hu; omvk.hu; kép: pixabay.com)