Donkó Péter, a szolnoki székhelyű Közép-Tisza-vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének szövetségi titkára szerdán az MTI-nek elmondta, eddig 34 kormoránt lőttek ki az idén, 300 példány kilövésére kaptak engedélyt. A gyérítést a vadászati törvény előírásainak betartásával, a helyi vadásztársaság hozzájárulásával végzik.

A nagy kárókatonák (Phalacrocorax carbo), vagy más néven kormoránok gyérítésére azért van szükség, mert a madarak fészkelő helyük növényzetében és a halállományban nagy kárt okoznak. Ürülékük kipusztítja a fészkelő fáikat, ezen kívül ilyenkor csapatokba verődve, akár tíz méter mélyre is lemerülve kutatnak a vermelő helyeken csoportosuló halak után.

Donkó Péter elmondta: egy-egy kormorán akár napi 3-4 kilogramm halat is elfogyaszt, de ennek többszörösén ejthet akár halálos sebeket.    

A Tiszán becslések szerint több tízmilliós, országosan pedig százmilliókra rúgó veszteséget okozhatnak a kormoránok - tette hozzá.     A vadászat kezdetén még napi 300-400 madár volt a területen, ma már napi 35-40-nél többet nem látni. A Tisza folyó Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán levő nyolc éjszakázó helyből négyet használtak a madarak az elmúlt időszakban,ez is jelzi, hogy számuk csökkent  - jegyezte meg.     Donkó Péter szólt arról, hogy a gyérítési tevékenységet fokozatosan bővítik a Tisza teljes szakaszára.

A tökéletes halászmadár

A kormorán az evolúció egyik „csúcsterméke”. Kitűnőek a légi képességi. Röpte gyors és a napi táplálkozás érdekében 60-70 km-t könnyedén végighasít. A vízben pedig egyenesen bámulatra méltó. Ragadozó halakat megszégyenítő gyorsasággal és manőverezéssel úszik a víz alatt, ahol meglepően sokáig képes tartózkodni és nagy mélységekbe is lemerül.

Mindemellett rendkívül eszes állat, ami egyaránt megmutatkozik óvatosságában, illetve „csapatépítő” stratégiáiban is. A rajra őrszemek vigyáznak, amely a víz alatt összehangolt hadmozdulatokra is képes. Kampós csőrével ügyesen fogja meg a halat, amelyből átlagosan napi 0,7-1 kilogrammot fogyaszt. Főként a nyúlánk alkatú halakat kedveli, a kecsege, süllő, csuka, márna, stb. állományaiban természetes vízen irtózatos pusztítást képes végezni, de a halastavakon sem különbül, ahol az egy- és kétnyaras pontyokat ugyanúgy képes rövid idő alatt kienni a vízből.

Károkozása a közvetlen kár (halfogyasztás) mellett jelentkezik a halak megsebzésében, a halak (főként téli) zaklatásában (stressz okozás), illetve fészkelő helyeken az ürülékükkel okozott természetvédelmi kárban (faállomány pusztulása).

Azért egy gyengéje neki is van. A vízre való le- és felszállása egy bizonyos távú „kifutópályát” igényel, amit tógazdaságok ki is használnak a leszállást akadályozó zsinórsorok (rémzsinór) kifeszítésével. Elképesztő életrevalóságát igazolja egy érdekes megfigyelés: egy kormoránok által a nem preferált, háromnyaras pontyokkal teli halastavat lehalásztak és a háromnyarasok helyére kétnyaras halakat tettek. A következő nap reggelén az éjszakázó helyről érkező kormoránok, az általuk eddig nem „használt” tó felett szokásosan átrepülve hirtelen „befékeztek” és azonnal leereszkedtek a tóra. Tehát a madarak már a levegőből észrevették és „beazonosították”, hogy a tóban már számukra, tápláléknak alkalmas méretű halak vannak.