Jump to content

Az OMVK 2017-es programja

2017. 01. 16. 22:44

A vadászkamara a 2016. december 18-ai ülésén egyebek mellett egy középtávú, hét pontból álló program megvalósításáról is döntött.

2017-ben a korábbinál jelentősen nagyobb forrásokból gazdálkodhat a szervezet - emlékeztette a jelenlévőket dr. Jámbor László, az OMVK elnöke. A nemrég elfogadott Vadászati és a Vadászkamarai törvény a vadászok érdekképviseletére bízza a külföldiek vadászati engedélyeinek kiadását, és átengedi az ebből származó bevételeket is, emellett pedig az idei évtől a vadászjegyek árának teljes összege is a Vadászkamaránál marad. Ily módon a szervezet éves bevételei körülbelül 350 millióról mintegy egymilliárd forintra rúghatnak. A programcsomag első két pontja a többletforrásokhoz kapcsolódik.

1-2.

Az elnök egy feladatarányos finanszírozási rendszer kidolgozására tett javaslatot, hogy ki lehessen egyenlíteni a nagyobb és kisebb megyék közötti markáns különbségeket. Az anyagi megerősödés lehetőséget teremtett a vadgazdálkodási alap újbóli létrehozására is, ebből leginkább az apróvad-gazdálkodás fejlesztését támogathatja az érdekképviselet. Mindkét pont részletes kidolgozása február végére fejeződik be, azután szavazhat róla az Elnökség.

3.

Meg kell teremteni a vadászati engedélyek kiadásához szükséges technikai hátteret. Pechtol János, az OMVK főtitkára tájékoztatott, hogy erre a célra egy külön szoftver fejlesztését rendelte meg a vadászkamara, és az engedélyek kiadása március 1-jétől ennek segítségével történik majd.

4.

Évek óta napirenden van az elektronikus beírókönyv bevezetésének lehetősége. A kérdéskör részletes áttekintése Földvári Attila, az OMVK kommunikációs főmunkatársának feladata, 2017 végéig kell elkészítenie egy összefoglaló anyagot a témában.

5.

A vadászkamara a jövőben a korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet a vadászat megismertetésére, megszerettetésére a fiatalabb nemzedékkel. Ezt szolgálja az „Ismerd meg a vadászokat!” elnevezésű program, amelyet Pap Gyula, az OMVK országos sportvadász alelnöke, a Veszprém megyei Területi Szervezet elnöke dolgozhat ki.

6,

Záros határidőn belül elkészülhet a hivatásos vadászok éves kötelező továbbképzésének egységes, központi törzsanyaga. Ezen már dolgozik az OMVK Oktatási Szakbizottsága, a munkát a továbbiakban ifj. Fodermayer Vilmossal, az OMVK országos hivatásos vadász alelnökével közösen folytathatja a testület.

7.

A vadászkamarai tagság kötelezővé válására tekintettel át kell dolgozni az Etikai Kódexet. Az etikai eljárásoknak a korábbinál sokkal nagyobb súlya lehet, miután a kamarából való kizárással a vadászati tevékenységre való jogosultságát is elveszíti a vadászjegy tulajdonosa. A Kódex átdolgozása dr. Bárándy Péter, az Országos Etikai Bizottság elnökének vezénylete alatt folyik majd.

A programot az Elnökség egyhangúlag támogatta.

(Forrás: omvk.hu; vadaszideny.hu; kép: omvk.hu)