Jump to content

Taroltak a külföldi vadászok

2016. 10. 18. 19:18

Külföldi vadászok ejtették el Zala megyében a szeptemberi bőgésben terítékre került mintegy 560 gímszarvasbika 87 százalékát - közölte a megyei kormányhivatal földművelésügyi és erdőgazdálkodási főosztályának vadászati és halászati főfelügyelője.

Lázár Attila elmondta: a 12 kilogramm trófeasúlyt meghaladó példányokat is külföldi, túlnyomórészt osztrák bérvadászok ejtették el. Szeptemberben hat kapitális gímszarvasbikát lőttek, a legnagyobb, 13,54 kilogramm agancsú gímbikát egy osztrák vadász Valkonya határában. Hozzátette: az ősz első hónapjában összesen 629 vadászati engedélyt adtak ki, amelynek 61 százalékát (382 engedély) osztrák, közel 19 százalékát (117 engedély) pedig német vadászok váltottak ki. Olaszországból 35, míg Svájcból 29 vadász érkezett Zala megyébe, kisebb számban amerikai, libanoni, román és dél-afrikai vadászok is eljöttek a zalai vadászterületekre.

A magyar vadászok száma mérsékelten ugyan, de évről évre nő: korábban, több mint tíz éven keresztül 2400 alatt volt a zalai vadászok száma, az idén pedig már 2557 vadászvizsgához kötött állami vadászjegyet adtak ki. A terítékre került bikákból 74-et magyar vadászok ejtettek el.

Az árjegyzék szerint egy 12 kilogramm trófeasúlyú példány kilövése 17 300 euróba kerül, majd e fölött dekagrammonként 60 euróval nő az ár.

A vadászati főfelügyelő tájékoztatása szerint az 52 vadászterületen működő zalai vadásztársaságok árbevételüknek csaknem felét bérkilövésből és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokból érik el. A 2015/2016-os vadászati évben az együttes 1,46 milliárd forint árbevételükből csaknem 800 millió forint származott bérkilövésből.

A vadászati év 68,6 millió forint nyereséggel zárult az idén február végén: Zala megyében a teljes vadászterület nagysága mintegy 314 ezer hektár.

Lázár Attila összegzése szerint a trófeasúlyok alapján a szeptemberi szezon jónak mondható, a bírálatokon jó felrakásokat tapasztaltak. A hatósági trófeabírálaton bemutatott 560 gímszarvasbika trófea csaknem fele érmes lett, 49 arany-, 164 ezüst- 161 pedig bronzérmes értékelést kapott - ismertette. Kitért arra, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan, viszonylag sok volt a szakszerűtlen elejtés: 88 bika kapott mínusz pontot, ami az összes elbíráltatott gímtrófea 16 százaléka. Ez azt jelzi, hogy a kelleténél több ígéretes, fiatal bika került terítékre - mutatott rá.

Ez a tendencia az elmúlt 10-15 évben figyelhető meg, mivel a vadászatra jogosultak minél nagyobb bevételt akarnak elérni. A vadászati hatóság azonban szeretné megállítani a folyamatot, hogy a zalai erdőkben megőrizhessék a kiváló gímszarvas állományt - hangsúlyozta Lázár Attila.




(Forrás: mti.hu; kép: pixabay.com)