Kotorékebek

A kotorékebeket már ősidők óta arra használják, hogy földalatti járataiba kövesse a "dúvadat", ott felvegye a harcot vele s vagy kiugrassa, vagy lefojtva onnan kivonszolja. Kis termetű, nagyon élénk természetű kutyák. A kotorékebekhez tartoznak a tacskók és a terrierek. Manapság ugyanúgy megkövetelik tőlük a mindenes munkát, mint az egyéb vadászkutyáktól. A jó kotorékkutya jó kell legyen a kajtatásban, a vaddisznóhajtásban, sőt a vízi munkában is. Használják őket vaddisznó vadászatára, mint hajtó kutyákat: erre a feladatra is tökéletesen megfelelnek. Eredetileg főleg róka és borz, valamint vadmacska vadászatára használták őket, a nagyobb testűeket pedig főleg vaddisznóra.

Agarak

Az agarászat egy speciális vadászati mód, amely tulajdonképpen egy futó vadászatot takar. Lényegében a kopózás egy speciális formája. Ehhez a vadászathoz viszont rendkívül gyors és éles szemű kutyákra van szükség, ezek az agarak. Jellegzetesen a szemükkel észlelik, követik a vadat majd kemény harapásukkal rántják le. Szívós, kitartó kutyák, jellegzetesen karcsú testalkattal. Másik fő erényük a bátorságuk, ezért nem csak apróvadat vadásztak velük, hiszen az ázsiai fajták nagy részét, a barzojt, az afgánt, a magyart, farkas-, sőt leopárdvadászatra is használták. A magyar agarat használták rendszeresen őzre, szarvasra és vaddisznóra is.

Elhozó kutyák (retrieverek)

Középtermetű, jó szimatú, erőteljes felépítésű, nem túl zömök, de nem is törékeny, igazi mindenes kutyák. Eredetileg az angol vadászmódszerek szerint a vizslákkal együtt használták őket. A vad megkeresése, jelzése az angol vizslák feladata volt, majd lövés után következtek a retrieverek, akik feladata az elejtett vagy megsebzett vad megtalálása és elhozása volt. A retriever a vadat elhozó kutyák királya. A szó szoros értelmében „puhaszájúnak” nevezett kutyát évtizedeken át arra tenyésztették, hogy erőteljes állkapcsát nagyon óvatosan használja. A retrieverek mentesek az agressziótól, ezért az ember ideális társává váltak. Manapság, mint mindenes vadászkutya használják őket. Szerepük az apróvad vadászatán a kajtatás, a lövés utáni munka, valamint igazán kitűnőek a vízi munkában.

Vaddisznós kutyák

Tulajdonképpen nem képeznek önálló fajtát, mert erre a munkára nagyon sok kutyafajtát, sőt keveréket is használnak. A legjobbak a különböző terrierek, tacskók, tacskókopók és kopók. A jó disznós kutyának is több dolgot kell tudnia. A nagy termetű kutyák nem felelnek meg, mert amellett, hogy a sűrűben nehezebben mozog, kevésbé fordulékony, meg túl merész is, s leggyakrabban ők esnek áldozatul. A vaddisznóhajtásban nagyon jól megfelelnek a tacskók, tacskókopók, nehezebb terepen, nagyobb hóban a terrierek. A kis testűeknek nagyon sok előnyük van, de talán a legnagyobb mindannyi közül az, hogy a disznó nem menekül előlük árkon-bokron át, hanem csak ballagva vonul, meg-megáll, szembefordul a kutyával, tehát jobban lövéshez jutnak a vadászok. Az egyik legfontosabb követelmény, hogy a vaddisznós kutya visszahívható legyen. A másik fontos követelmény a sebzett vad követése, megtalálása. Ez tulajdonképpen vérebmunka, de gyakran lényeges, hogy a sebzetten továbbmenő disznó ne pusztuljon el nyomorultul valahol az erdő mélyén. Természetesen jó disznóskutyák csak akkor lesznek, ha rendszeresen foglalkoznak velük, és nem olyan módon próbáljuk kinevezni őket, hogy amelyik az erdőben elvakkantja magát, az már alkalmas vaddisznóhajtásra.